Jó szőlőalapanyag nélkül nincs jó bor.

A jó szőlőhöz az adott fajtához jól illő talajszerkezet és megfelelő klíma szükséges. Ha e feltételek optimálisan találkoznak, a megtermelt szőlőből kitűnő borokat készíthetünk.

Gyakran találkozunk a kérdésekkel:

Mi az oka annak, hogy bizonyos helyeken kialakult a bortermelés, máshol nem?

Miért csak meglehetősen csekély számú fajta ( az ún. világfajták ) dominálja a világ termelését?

A szőlészet / borászat alapvetően üzlet. Ennek megfelelően nem választható el olyan fogalmaktól, mint invesztíció, megtérülés és rizikó.

A szőlészetben az idő alapvetően meghatározó. Az üzletben is. A szőlészet lassú folyamat, az üzlet a minél gyorsabb és biztosan profitban érdekelt.

A szőlészet és borászat az élő anyag ( a növény ) és a természet ( az időjárás ) viszonylag ingatag és pontosan nem kiszámítható viselkedésétől függ. Az üzlet erős kiszámíthatóságot vár el.

A borkészítés teljes vertikumában a kísérletező jobbra törekvés elengedhetetlen, de ez gazdasági veszélyeket is magában hordoz. Az üzlet a gazdasági veszélyeket nem szereti.

Vegyünk egy érthető példát:

Valaki elhatározza, hogy nem egy ismert borvidéken szeretne borral foglalkozni. Így alakultak ki az újvilági borvidékek. Mostanában Kínában hasonló a helyzet, ami a világ jelenlegi legnagyobb telepített szőlőterületeivel rendelkezik, több, mint egymillió hektárral.

Megvizsgálják a talajszerkezetet, megnézik az elmúlt évtizedek meteorológiai adatait és arra jutnak, érdemes szőlőtelepítéssel foglalkozni.

Nyilvánvaló, hogy olyan fajtá(ka)t akarnak telepíteni, amely(ek)ből jól piacosítható terméket tudnak készíteni. Senki nem fogja megfontolni agiorgitiko telepítését merlot helyett, mert az életben nem tudja eladni a belőle készült bort. Nem az ízvilága miatt, ami kitűnő, hanem mert a fajta görög nyelvterületen kívül kvázi ismeretlen. Egy-két borfanatikus biztosan üdvözölné a tannatot Csingtao – ból ( ha lenne ), de üzletet nem alapoznak rá. Emiatt csak a jól ismert világfajták jönnek szóba, melyeket legalább megismertetni nem kell az adott célközönséggel. Lesz még elég baja az adott birtoknak, hogy a saját márkáját bevezesse a piacra.

Az idő nagyon furfangos tényező. Ha egy olyan földrajzi területen szeretnénk borbirtokot építeni, ahol még nincsen tapasztalat semmiféle szőlővel, de elvileg minden adott lehetne a sikerre, akkor két út áll előttünk:

Kísérleti jelleggel telepítünk 1-1 hektárnyi szőlőt legalább két – három fatából, melyet jónak vélünk. A termőföld és a telepítés pénz. 5 évig, amíg az első „ szűztermést „ nem szüreteljük, évente jelentős összegeket költünk az ültetvényre ( 3- 5 ezer euró / hektár / év az átlagos művelési költség szerte a világon ). Az első szüret után még várunk legalább egy évet, hogy komolyan megítélhessük az első borunkat. Aztán, ha tetszik, amit kaptunk, akkor az egészet megismételhetjük, mondjuk 50 -100 hektárral, hogy kereskedelmileg értelmezhető mennyiségű borunk legyen. Kimondhatjuk, hogy 15- 20 évvel az első gondolat megszületése után már el is kezdhetjük a kész borunk piaci bemutatását. Ha viszont nem tetszik az eredmény kezdhetjük újra a próbálkozást más fajtákkal.

Nem telepítünk kísérleti jelleggel semmit, azonnal nekiállunk az elhatározott teljes nagyságú ültetvény létrehozásának. Ez körülbelül akkora rizikó, mint amikor az összes zsetonunkat a pirosra vagy feketére tesszük a rulettben. Ha szerencsénk van, akkor megspórolunk 7 -10 kísérletező évet. Ha nincs szerencsénk, akkor vagy kivágjuk az egészet ( ezt józan ésszel senki nem teszi meg ), vagy egy kommersz terméket fogunk előállítani évtizedekig. A „ nagy bor „ készítésének lehetősége ködként foszlik szerte.

Összefoglalva: kétszer megemeljük a kalapunkat azok előtt, akik nem ismert vidéken vagy nem bevált szőlőfajták telepítésébe kezdenek. Nélkülük nem lenne igazi innováció a borban, sem szakmai, sem piaci.

***