Jammertal Borbirtok

Jammertal Borbirtok

Szüreti helyzetkép Villányból 2021 szeptember végén

2021. szeptember 25. - Jammertal

Kedves borbarátaink gyakran teszik fel nekünk a kérdést: „Milyen lesz az idei évjárat?"

Ami biztos, eddig optimális volt a JBB számára a stratégiai fontosságú bordói fajták (merlot és cabernet) tekintetében. Azonban még mindig az út elején járunk, az elkövetkező 5 héten dől el minden.

jammertal-borbirtok_2.jpg

A kevés csapadék, a nappali napsütés és a ködmentes éjszakai lehűlés a kezünkre játszik. Ha ez így folytatódik, nagyszerű szüretünk lesz. A szezon elején tapasztalt, az átlaghoz képest mintegy kéthetes virtuális lemaradás a jelenlegi időjárási viszonyok alapján inkább pozitívum, így ugyanis szó sem lehet idő előtti „kényszerérésről".

Eddig a korai kékszőlőket (portugieser, pinot noir) szedtük le, és elvégeztük a merlot leválogatását. A cabernet fajták „zöldválogatása" már augusztusban megtörtént. A rozénak szánt kékfrankos és zweigelt is erjesztés alatt áll.

Érzékszervi és analitikai vizsgálatok alapján arra számítunk, a jövő hét végétől elkezdhetjük a merlot szüretet. Reméljük, az anyatermészet nem kíván megtréfálni bennünket…

jammertal-borbirtok_2_1.jpg

A szüreti időszakban azonban van még egy borászati hírünk: hamarosan jelentkezünk Kövesdi Zsófia újabb burgundi tétele, az Ars Poetica Chardonnay 2020 piaci megjelenésével kapcsolatban.

Addig is szívből ajánljuk az „indián nyár" már csípősebb estéire test- és lélekmelengető csodának az Ars Poetica Pinot Noir 2017 tételünket.

Webshop: https://jbb.hu/termek/ars-poetica-pinot-noir-2017/

jammertal-borbirtok_3.jpg

***

Elérhetőségeink

Web: https://jbb.hu/

Webshop: https://jbb.hu/borok/

Kapcsolat: https://jbb.hu/kapcsolat/

***

A Jammertal Blog cikkei és fotói szerzői jogi védelem alá esnek, a felhasználásuk engedélyköteles: jbb@jbb.hu. Copyright Jammertal Borbirtok. Minden jog fenntartva. 

Bor, jó magyar bor, borbolt, bor online, magyar borok, prémium bor, luxus bor, Villány, bor webshop, designer bor, designerbor, designer borok. Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot 2015, Concours Mondial de Bruxelles 2021 Cassiopeia Merlot 2015.

 

Webshopban is elérhető már a világelső Cassiopeia Merlot 2015

A luxemburgi mezőnyben abszolút győztes tételünk már elérhető webshopunkban!

Mély rubinszín, vékony gránátos széllel. Megállapodott, komplex illat: az érett fekete bogyós gyümölcsök mellett a hordós érlelés édes fűszerei és étcsokoládés aromái jelentkeznek. Ízben tartalmas, gazdag és mély; rumosmeggyet és szilvát idéz, amit szépen díszítenek a hordó fahéjas, csillagánizsos fűszerei. Bársonyosan puha, finom a tannin, élénk a savtartalom. Telt, testes, lecsengése hosszan elkísér.

A Concours Mondial de Bruxelles 2021 bor világversenyen birtokunk Cassiopeia Merlot 2015 tétele kapta az összes beküldött vörösbor közül a legmagasabb értékelési pontszámot, ezzel elnyerte a Grand Gold Medal Revelation Red Wine címet. 

A tétel kényelmesen megrendelhető a webshopunkból:

https://jbb.hu/termek/cassiopeia-merlot-2015/

cassiopeia-merlot-2015.jpg

 

***

Elérhetőségeink

Web: https://jbb.hu/

Előjegyzés: https://jbb.hu/concours-dijnyertes-borok-elojegyzes/

Webshop: https://jbb.hu/borok/

Kapcsolat: https://jbb.hu/kapcsolat/

***

A Jammertal Blog cikkei és fotói szerzői jogi védelem alá esnek, a felhasználásuk engedélyköteles: jbb@jbb.hu. Copyright Jammertal Borbirtok. Minden jog fenntartva. 

Bor, jó magyar bor, borbolt, bor online, magyar borok, prémium bor, luxus bor, Villány, bor webshop, designer bor, designerbor, designer borok. Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot 2015, Concours Mondial de Bruxelles 2021 Cassiopeia Merlot 2015.

 

JBB jótékonysági kampány

Október 15. A látássérültek nemzetközi napja, A fehér bot napja. Szeretteink, barátaink révén érintettek vagyunk a témában, emiatt egy hónapos kampányt indítunk. Ha van kedved, csatlakozz! Kampányunk célja a látássérültek társadalmi jelenlétének erősítése a köztudatban, az ő - gyakran láthatatlan, nem evidens - problémáikra való figyelemfelhívás. Egy gondolatot ajánlunk minden kedves olvasónk figyelmébe: csak képzeld el, milyen lenne a mindennapi életed, ha nem látnál?

Vásárold meg a Jammertal Grand 2017 tételünket webshopunkból

https://jbb.hu/termek/jammertal-grand-2017/

és mi minden, 2021. szeptember 15. és október 15. között vásárolt, fent jelölt borospalack után bruttó 500 Ft-ot a Vakok Állami Intézete „Fény a Sötétben Alapítvány” részére adományozunk. Az adományozásról bizonylat is fog készülni. Egy palack ára bruttó 5990 Ft.

A jótékonyság egy olyan tett, amelyet mások helyzetének könnyítése érdekében végzünk. Adni jó! Vásárolj világszínvonalú bort és tegyél jót!

A Jammertal Borbirtok Csapata csak nemzetközileg díjazott borokat készít, kampányunk szolgálatába azt a borunkat állítjuk, amelyet több mint 1550 vásárlónk, követőnk, partnerünk kiemelten kedvencnek ítélt.

Várjuk a csatlakozásodat! A szemünk világa ritka kincs.

A szállítási költség Budapest és agglomerációja esetén 1000 Ft, nettó 15.000 Ft értékű vásárlás esetén ingyenes. 
Vidéki szállítás esetén a szállítási cím ismeretében egyedileg egyeztetünk a szállítási költség összegéről.

jammertal_4.jpeg

 

***

Elérhetőségeink

Web: https://jbb.hu/

Előjegyzés: https://jbb.hu/concours-dijnyertes-borok-elojegyzes/

Webshop: https://jbb.hu/borok/

Kapcsolat: https://jbb.hu/kapcsolat/

***

A Jammertal Blog cikkei és fotói szerzői jogi védelem alá esnek, a felhasználásuk engedélyköteles: jbb@jbb.hu. Copyright Jammertal Borbirtok. Minden jog fenntartva.

 

Bor, jó magyar bor, borbolt, bor online, magyar borok, prémium bor, luxus bor, Villány, bor webshop, designer bor, designerbor, designer borok. Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot 2015, Cassiopeia Merlot 2015. Concours Mondial de Bruxelles 2021 Cassiopeia Merlot 2015.

 

Borbarát Felmérés, nyertesek

NYERTESEK
Ma este lezajlott Borbarát Felmérésünk és egyben nyereményjátékunk sorsolása. Pótszámot is húztunk.
A nyertesek alant láthatók, akiket e-mailben is értesítünk 5 munkanapon belül és megvitatjuk az ajándékok átadásának módját.

Fődíj: 12 palack 400 Arpensis ONYX 2015
Katona Tamás


Jammertal Grand 2017, 1-1 db
Babrányi Barbara
Bélteki Béla
Biharvári Zoltán
Csekő Sándor
Gazsó Péter
Megyeri Róbert
Miklai István
Suttáné Szabó Enikő
Szabó Mariann
Szabó Zoltán
Torda Sztella
Vilmos Erika

Red Baron 2017, 1-1 db
Bodorkós-Pintér Alinka
Burik Szilárd
Dakos Klaudia
Farkas Péter
Györkös Piroska
Iaminger Bela
Petrenkó Nikolett
Rendes Béla
Sőrés Gábor
Szinger Ádám
Tompa Gabor
Vörös Patrik

Blue Bird 2016, 1-1 db
Almási Elemér
Csokor Réka
Dr Fenyvesi Mária
Katona Krisztina
Keszi Dóra
Kiss Alexandra
Németh Erika
Oláh Csaba
Oláh Sándorné
Szekér Imre
Vincze Bálint
Werli Andrea


Aki nem nyert, kérjük, ne csüggedjen. � Minden kedves játékosunk számára egy 2021. október 31-ig felhasználható kedvezményes vásárlásra jogosító vouchert szeretnénk kiküldeni. Nagyon örültünk a sok-sok hasznos véleménynek, így ezt a lehetőséget utólag találtuk ki számotokra! � Adatvédelmi okokból ezt azoknak tudjuk eljuttatni, akik a játék során használt e-mail címükről az alábbi üzenetet megküldik az onlinerendeles@jbb.hu címre:
Tárgy: Borbarát felmérés
Üzenet: Szeretném kérni a kedvezményt
Köszönjük, hogy velünk voltatok, élmény volt! �
jammertal_borbirtok_1.jpg

***

Elérhetőségeink

Web: https://jbb.hu/

Előjegyzés: https://jbb.hu/concours-dijnyertes-borok-elojegyzes/

Webshop: https://jbb.hu/borok/

Kapcsolat: https://jbb.hu/kapcsolat/

***

A Jammertal Blog cikkei és fotói szerzői jogi védelem alá esnek, a felhasználásuk engedélyköteles: jbb@jbb.hu. Copyright Jammertal Borbirtok. Minden jog fenntartva.

 

Bor, jó magyar bor, borbolt, bor online, magyar borok, prémium bor, luxus bor, Villány, bor webshop, designer bor, designerbor, designer borok. Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot 2015, Cassiopeia Merlot 2015. Concours Mondial de Bruxelles 2021 Cassiopeia Merlot 2015.

Nyereményjátékunk kapcsán információ és meglepetés! :)

Fontos számunkra a transzparencia, ezért a sorsolás Facebook live-on keresztül 2021. szeptember 9. 20:00-kor történik. Szeretettel várunk Benneteket. 37 nyertest hirdetünk. Magát a sorsolást élőben közvetítjük.

Kiemelt technikai információ: kérlek, a sorsolást desktopról, laptopról vagy telefonon Facebook applikációról kövessétek a zavartalan felhasználói élmény érdekében. (Telefonon Facebook böngészőből kevésbé éles a közvetítés a Facebook beállításai miatt.)

Minden játékosnak van egy sorszáma. 37 nyertest fogunk szoftverrel sorsolni. A kihúzott 37 db számnál kikeressük a neveket a listánkból, egy Excelből. A sorsolást követően a nyertesek nevét még aznap blogposztban és a közösségi médiában is publikáljuk.

Meglepetésünk is van. Köszönet minden résztvevőnek, aki megtisztelt minket a véleményével. Minden kedves játékosunk számára egy 2021. október 31-ig felhasználható kedvezményes vásárlásra jogosító vouchert szeretnénk kiküldeni. Nagyon örültünk a sok-sok hasznos véleménynek, így ezt a lehetőséget utólag találtuk ki számotokra! :) Adatvédelmi okokból ezt azoknak tudjuk eljuttatni, akik a játék során használt e-mail címükről az alábbi üzenetet megküldik az onlinerendeles@jbb.hu címre:
Tárgy: Borbarát felmérés
Üzenet: Szeretném kérni a kedvezményt

Hamarosan kiderülnek a nyertesek! :)
1_7.jpg

***

Elérhetőségeink

Web: https://jbb.hu/

Előjegyzés: https://jbb.hu/concours-dijnyertes-borok-elojegyzes/

Webshop: https://jbb.hu/borok/

Kapcsolat: https://jbb.hu/kapcsolat/

***

A Jammertal Blog cikkei és fotói szerzői jogi védelem alá esnek, a felhasználásuk engedélyköteles: jbb@jbb.hu. Copyright Jammertal Borbirtok. Minden jog fenntartva.

 

Bor, jó magyar bor, borbolt, bor online, magyar borok, prémium bor, luxus bor, Villány, bor webshop, designer bor, designerbor, designer borok. Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot 2015, Cassiopeia Merlot 2015. Concours Mondial de Bruxelles 2021 Cassiopeia Merlot 2015.

Már csak 4 nap és zárul a játék

Köszönjük a rengeteg véleményt!

Kiválót nyújtani nem szerencse, hanem döntés és szokás kérdése. Mi megalkuvás nélkül erre törekszünk. Határozott elképzelésünk van arról, hogy a kitűnő bor mit jelent és sok éves munkánkat meg is koronázta, hogy júliusban a Concours Mondial de Bruxelles 2021 bor világversenyen birtokunk Cassiopeia Merlot 2015 tétele kapta az összes beküldött vörösbor közül a legmagasabb értékelési pontszámot, ezzel elnyerte a Grand Gold Medal Revelation Red Wine címet, azaz a luxemburgi mezőnyben világbajnoki címet hoztunk el a vörösborok kategóriájában. Ez egy olyan objektív nemzetközi elismerés, amelyet a világ legismertebb borszakértői ítélnek oda. 
jammertal-borbirtok_1.jpg
Ezzel parallel fontos megemlítenünk, hogy ez az "érem", azaz a munkánk egyik oldala csupán. A másik pedig az, hogy elengedhetetlennek tartjuk a fogyasztók igényeit megkérdezni, a Tietekét. Enélkül nem lehetséges a fejlődés. Egy világbajnoki cím után nem hátradőlünk, hanem új célokat tűzünk ki és hozzátok fordulunk. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy nagyító alá vessük a borral kapcsolatos fogyasztási szokásokat és azok mentén még jobbat nyújthassunk számotokra. Fantasztikus érzés, hogy amikor ezt a posztot írjuk, lassan a közel ezredik részletes véleményt, őszinte gondolatot olvashatjuk. Köszönjük! 

Augusztus 31-ig tart a játék, azaz még 4 napotok van megosztani a gondolataitokat velünk. Ha még nem tettétek meg, erre a linkre várjuk szeretettel az észrevételeiteket: 
Eltérő családokból, más régiókból, különféle borfogyasztási szokásokkal jövünk, mindannyian mást és mást kóstoltunk eddig, ezért mindenkinek a véleménye hozzátesz és árnyalja az összképet. Érdemes kitölteni az űrlapot, mert remek ajándékokkal készültünk.
A magas részvétel miatt, mint már megosztottuk Veletek, a nyertesek számát 1-ről 37-re emeltük

A játék részletei ide kattintva tekinthetők meg: 
Veletek együtt szeretnénk nagy léptékben gondolkodni!

***

Elérhetőségeink

Web: https://jbb.hu/

Előjegyzés: https://jbb.hu/concours-dijnyertes-borok-elojegyzes/

Webshop: https://jbb.hu/borok/

Kapcsolat: https://jbb.hu/kapcsolat/

***

A Jammertal Blog cikkei és fotói szerzői jogi védelem alá esnek, a felhasználásuk engedélyköteles: jbb@jbb.hu. Copyright Jammertal Borbirtok. Minden jog fenntartva.

Bor, jó magyar bor, borbolt, bor online, magyar borok, prémium bor, luxus bor, Villány, bor webshop, designer bor, designerbor, designer borok. Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot 2015, Cassiopeia Merlot 2015. Concours Mondial de Bruxelles 2021 Cassiopeia Merlot 2015.

Nyereményjáték - még több nyeremény, mert kíváncsiak vagytok a JBB-ra!

Kedves Borbarát!

Örömmel adjuk hírül és megköszönjük, hogy a Jammertal Borbirtok Borbarát felmérésére több száz kitöltött űrlap érkezett be. 
A JBB csapata megtisztelve érzi magát, hogy  a borokkal és a borászati témával kapcsolatos véleményeteket, gondolataitokat megosztottátok.
Pontosan emiatt arra a döntésre jutottunk, hogy kibővítjük a nyeremények körét.

Mint  tudjátok…eredetileg egy nyertest hirdettünk volna, aki 12 palack 400 Arpensis ONYX 2015 tételt vihet haza, de a sok értékes vélemény miatt 37 (!)  nyertest hirdetünk. :)

Kisorsolásra kerülő tételek:
1 fő számára: 12 palack 400 Arpensis ONYX 2015
12 fő számára: 1-1 db Jammertal Grand 2017
12 fő számára: 1-1 db Red Baron 2017
12 fő számára: 1-1 db Blue Bird 2016

Ha szereted a borokat és részt szeretnél venni a sorsoláson, kattints az űrlapra:

https://forms.gle/jHq5oGs8oPJFmYFJ9

jammertal_11.jpg

A játék részletei: https://jammertal.blog.hu/2021/08/04/jammertal_borbirtok_borbarat_felmeres

Számít a véleményed, köszönjük, hogy megosztod velünk! :)

 

***

Elérhetőségeink

Web: https://jbb.hu/

Előjegyzés: https://jbb.hu/concours-dijnyertes-borok-elojegyzes/

Webshop: https://jbb.hu/borok/

Kapcsolat: https://jbb.hu/kapcsolat/

***

A Jammertal Blog cikkei és fotói szerzői jogi védelem alá esnek, a felhasználásuk engedélyköteles: jbb@jbb.hu. Copyright Jammertal Borbirtok. Minden jog fenntartva.

 

Bor, jó magyar bor, borbolt, bor online, magyar borok, prémium bor, luxus bor, Villány, bor webshop, designer bor, designerbor, designer borok. Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot 2015, Cassiopeia Merlot 2015. Concours Mondial de Bruxelles 2021 Cassiopeia Merlot 2015.

Ami a vásárlóinknak fontos, nekünk még fontosabb

Köszönjük a véleményeket!

Köszönjük Mindenkinek a pár nap alatt beérkezett, borfogyasztással kapcsolatos, több száz nagyon hasznos véleményét, amely minden várakozásunkat felülmúlta.

A Jammertal Borbirtok azért tud világszinten elismert borokat készíteni, mert folyamatosan monitorozza a tevékenységét, és kíváncsi a vásárlói szokásokra és borbarátok véleményére. Időt szánunk a beérkezett észrevételek megvitatására, az egyik mottónk az: …Ami Nektek fontos, az nekünk még fontosabb. :)

A játék augusztus 31-ig tart, ha még nem mondtad el a véleményedet és szereted a jó borokat, kattints az űrlapra: https://forms.gle/jHq5oGs8oPJFmYFJ9

A játék részletei ide kattintva tekinthetők meg:
https://jammertal.blog.hu/2021/08/04/jammertal_borbirtok_borbarat_felmeres

A fotón az a Jammertal Grand tételünk szerepel, amelyet eddig a legtöbben elfogadnátok ajándékba. :) Mellette a Blue Sky látható, amely viszont a hölgyek nagy kedvence.

jammertal-grand_1.jpg

Jammertal Grand 2017 https://jbb.hu/termek/jammertal-grand-2017/

Jammertal Blue Sky 2012 https://jbb.hu/termek/jammertal-blue-sky-2012/

***

Elérhetőségeink

Web: https://jbb.hu/

Előjegyzés: https://jbb.hu/concours-dijnyertes-borok-elojegyzes/

Webshop: https://jbb.hu/borok/

Kapcsolat: https://jbb.hu/kapcsolat/

***

A Jammertal Blog cikkei és fotói szerzői jogi védelem alá esnek, a felhasználásuk engedélyköteles: jbb@jbb.hu. Copyright Jammertal Borbirtok. Minden jog fenntartva.

 

Bor, jó magyar bor, borbolt, bor online, magyar borok, prémium bor, luxus bor, Villány, bor webshop, designer bor, designerbor, designer borok. Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot 2015, Cassiopeia Merlot 2015. Concours Mondial de Bruxelles 2021 Cassiopeia Merlot 2015.

Koh-I-Noor és Cassiopeia: mi a különbség a kettő között?

Sok vevőnk, előjegyzőnk és érdeklődő látogatónk kérését teljesítjük azzal, hogy megfogalmazzuk a JBB két vezető márkája, a Koh – I – Noor és Cassiopeia közötti különbséget.

Kezdjük a legegyszerűbb tényekkel:

Mindkét sorozat képviselői kizárólag prémium vörösborok a legjobb évjáratokból. Kékszőlő
beérésének szempontjából nem optimális évjáratban nem készülnek.

Alapvetően az összes nagy vörösborunk Cassiopeia – nak indul.

Későbbi sorsukat a szigorú válogatási elveink határozzák meg.

csendelet.jpg

csendélet

Az első stáció természetesen az erjesztés: a szüretelt szőlők közül az analitikailag ( cukorfok, pH ) és érzékszervileg ( kinézet, mag ízhatása ) kitűnő alapanyagok külön figyelmet kapnak, a származási területek figyelembe vételével csoportosítva.

Az erjedés / almasavbomlás után újabb értékelésük történik meg, és ettől függően választjuk ki a hozzájuk leginkább illő érlelési módot. Az érlelés során rendszeres kóstolással és analitikával kísérjük figyelemmel sorsukat.

cassiopeia_cs_2012.jpg

Az így fejlődő vörösbor alapanyagok a kisebb – nagyobb érlelési egységekben nyilvánvalóan különböznek, még ha ugyanarról a fajtáról van is szó. A származási hely, a szüret időpontja, az erjesztés és érlelés folyamatainak legkisebb eltérései éreztetik hatásukat.

A palackozásra kerülő borok kiválasztása és egységesítése az igazi kihívás.

Ilyenkor nagyon szigorú mércével „kiszórjuk" azokat, melyek szerintünk nem ütik meg a világszínvonalat. A rostán fennmaradó borok biztosan Cassiopeia minőséget képviselnek. Csakhogy a JBB termelési volumenét figyelembe véve ez a jó évjáratokban általában negyedmillió ( ! ) palacknyi bor.

koh-i-noor-m.jpg

Könnyen belátható, hogy e hatalmas mennyiség között akadnak még a nagyon jóknál is valamilyen szempontból különlegesebbek. Ezeket a csúnya magyarsággal „szuperszelekció" (vagy ahogyan a címkén jelezzük „Ultimate Selection") folyamata során választjuk ki. Ha találunk ilyen különösen eltérő karaktert mutató tételt, akkor jön szóba, hogy külön kategóriában, Koh – I – Noor márkanév alatt kerülhet palackozásra. Ennek azonban előfeltétele, hogy tökéletes harmóniát mutasson érzékszervileg. Ezek a  JBB teljes „nagy vörösbor" mennyiségének nagyjából 20 % -át képviselik.

Nota bene: a 2013-as és 2014-es évjáratokban egyáltalán nem palackoztunk Cassiopeia vagy Koh – I – Noor borokat, a 2015-ös és 2016-os évjáratokban pedig a Cassiopeia mellett nem tudtunk kiválasztani valóban „ütős" Koh – I – Noor tételeket.

Összefoglalva:

A Cassiopeia és Koh – I – Noor ugyanazt a világszínvonalú minőséget tükrözi ( lásd: a Concours Mondial de Bruxelles 2021 világelső vörösbora a Cassiopeia Merlot 2015 ), a Koh – I – Noor azonban még ezen felül is mutat valamilyen igazi különlegességet a jó vörösbort szerető és értékelő fogyasztó számára. Általában magasabb alkoholtartalmú, koncentráltabb és hosszabb érlelést igénylő a Koh – I – Noor sorozat.

Viszont még egyszer: NEM MINŐSÉGI KÜLÖNBSÉG van a két márka képviselői között, hanem sokkal inkább stílus béli. A jelentős árkülönbséget az okozza, hogy a Koh – I – Noor „ ritkább” , jóval kisebb mennyiségben készül.

magyar_bor.png

***

Elérhetőségeink

Web: https://jbb.hu/

Előjegyzés: https://jbb.hu/concours-dijnyertes-borok-elojegyzes/

Webshop: https://jbb.hu/borok/

Kapcsolat: https://jbb.hu/kapcsolat/

***

A Jammertal Blog cikkei és fotói szerzői jogi védelem alá esnek, a felhasználásuk engedélyköteles: jbb@jbb.hu. Copyright Jammertal Borbirtok. Minden jog fenntartva.

 

Bor, jó magyar bor, borbolt, bor online, magyar borok, prémium bor, luxus bor, Villány, bor webshop, designer bor, designerbor, designer borok. Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot 2015, Cassiopeia Merlot 2015. Concours Mondial de Bruxelles 2021 Cassiopeia Merlot 2015.

Jammertal Borbirtok Borbarát Felmérés

Nyereményjáték!

Van 3 perced? Oszd meg velünk a véleményed és nyerj nagyszerű borokat!

A felmérés nem reprezentatív.
Szeretnénk még több élményt nyújtani webshopunkban (https://jbb.hu/). Ehhez kérjük a közreműködésedet, köszönjük az idődet és várjuk válaszaid.

A lenti űrlapot beküldők között a kisorsolásra kerülő tételek:

1 fő számára: 12 palack 400 Arpensis ONYX 2015
12 fő számára: 1-1 db Jammertal Grand 2017
12 fő számára: 1-1 db Red Baron 2017
12 fő számára: 1-1 db Blue Bird 2016

Kérjük, ezt nézd: https://jbb.hu/

ŰRLAP, amelyen keresztül a véleményed várjuk: https://forms.gle/jHq5oGs8oPJFmYFJ9

Igazán nagyra értékeljük a részvételedet! :)

A játék intervalluma: 2021. augusztus 4. és 31. között. Sorsolás: 2021. szeptember 9-én. 
A nyeremény nem átruházható és készpénzre nem váltható. A játékban való részvételhez az űrlap kötelező mezőit kell kitölteni. A nyeremény más kedvezménnyel nem összevonható. Facebook és Instagram kommentben nem fogadunk el válaszokat. Játékszabályzat ide kattintva.

designer_bor.JPG

***

Elérhetőségeink

Web: https://jbb.hu/

Előjegyzés: https://jbb.hu/concours-dijnyertes-borok-elojegyzes/

Webshop: https://jbb.hu/borok/

Kapcsolat: https://jbb.hu/kapcsolat/

***

A Jammertal Blog cikkei és fotói szerzői jogi védelem alá esnek, a felhasználásuk engedélyköteles: jbb@jbb.hu. Copyright Jammertal Borbirtok. Minden jog fenntartva.

 

Bor, jó magyar bor, borbolt, bor online, magyar borok, prémium bor, luxus bor, Villány, bor webshop, designer bor, designerbor, designer borok. Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot 2015, Cassiopeia Merlot 2015. Concours Mondial de Bruxelles 2021 Cassiopeia Merlot 2015.

 

süti beállítások módosítása