Jammertal Borbirtok

Jammertal Borbirtok

A JBB nemzetközi sikersorozata folytatódik 2022-ben is

2022. szeptember 25. - Jammertal

2021 nekünk és velünk együtt a magyar vörösbornak a nagy nemzetközi áttörés éve volt.

A Concours Mondial de Bruxelles 2021 versenyen a vörösborok között elért abszolút világelsőségünk a Villányi borvidék adottságait megkérdőjelezhetetlenné tették. Bebizonyosodott, hogy az itteni terroir egy megfelelően felkészült borbirtok munkatársainak kiváló képességeivel párosulva nem követő, hanem vezető lehet az elit prémium vörösborok mezőnyében.

jammertal-borbirtok_4.jpg

Kövesdi Zsófia főborász és Nagy Zsolt szőlészeti vezető munka közben

A már ismert nagyszerű Koh – I – Noor 105.6 tételünk 2012-es évjárata az elmúlt esztendők számos elismerése mellett az 2022-ben begyűjtötte a Sélections Mondiales des Vins Canada 2021 aranyérme mellett a „ Best of Show „ elismerést is. A versenyt tavaly decemberben rendezték, de az eredményeket csak január végén publikálták.

Természetesen az idén is debütáltunk még jelenleg kereskedelmi forgalomba nem került borainkkal. Ennek egészen látványos eredménye a francia Gilbert et Gaillard International Challenge 2022 versenyről a három nevezett tételünkkel elhozott 3 „ Double Gold „ érmünk.

Két Cassiopeia házasításunk ( MCF*CAPH 2015 és MCS*ACHIRD 2017 ) mellett a 2017-es évjáratú Koh – I – Noor Cabernet Sauvignon fajtaborunk kápráztatta el a zsűrit.

Újból bebizonyosodott, hogy jó úton járunk a Bordeaux – i házasításinkkal, nagyon szerethető, , harmonikus tételeket eredményeznek. Fajtaborként a cabernet sauvignonunk lehengerlő hatású volt, hozta, amit csak egy ilyen nagy kaliberű vörös képes.

A Gilbert et Gaillard 2022 sztárjai ez év november 21.-én kerül kereskedelmi forgalomba, a Cassiopeia borok bruttó 15 ’ 000 Ft / palack , míg a Koh -I - Noor 30 ’ 000 Ft / palack egységáron.

Természetesen most is biztosítunk kedvezményes előrendelési lehetőséget.

jammertal-borbirtok2_1.jpg

2022. november 20. éjfélig „ early bird „ előjegyzéssel

6 palack Cassiopeia MCF*CAPH 2015 33 % -os kedvezménnyel, bruttó 60.000 Ft bruttó áron rendelhető.

6 palack Cassiopeia MCS*ACHIRD 2017 33 % -os kedvezménnyel, bruttó 60.000 Ft bruttó áron rendelhető.

6 palack Koh – I – Noor Cabernet Sauvignon 2017 33 % -os kedvezménnyel, bruttó 120.000 Ft bruttó áron rendelhető.

Előjegyzés: https://jbb.hu/elojegyzes/

A fenti 3 Gilbert and Gaillard 2022 Dupla Aranyérmes tétel vegyes kartonban is előjegyezhető:

Koh – I – Noor Cabernet Sauvignon 2017  2 palack

Cassiopeia MCF*CAPH 2015  2 palack

Cassiopeia MCS*ACHIRD  2017  2 palack

2022. november 20. éjfélig 25 % -os kedvezménnyel az előjegyzés bruttó ára: 90.000.-Ft / 6 palack

Előjegyzés: https://jbb.hu/elojegyzes/

***

Elérhetőségeink

Web: https://jbb.hu/

Előjegyzés: https://jbb.hu/elojegyzes/

Webshop: https://jbb.hu/borok/

Kapcsolat: https://jbb.hu/kapcsolat/

***

A Jammertal Blog cikkei és fotói szerzői jogi védelem alá esnek, a felhasználásuk engedélyköteles: jbb@jbb.hu. Copyright Jammertal Borbirtok. Minden jog fenntartva. 

 

Ars Poetica Syrah 2020 előjegyzés

Főborászunk, Kövesdi Zsófia újabb ritkaságszámba menő alkotása

Ars Poetica Syrah 2020

Zsófia innovációs kedvének és tehetségének köszönhető ez a Villányra egyáltalán nem jellemző tétel.
A borvidéken kevés syrah ültetvény található, itt nincs hosszú előtörténete e fajtának.

kovesdi_zsofia-nagy_zsolt.jpg

Kövesdi Zsófia és Nagy Zsolt

Az elmúlt másfél évtizedben rendre kacérkodtunk a gondolattal, hogy aprócska syrah területeink termését kitűnő fajtaborként palackozzuk. Ehhez azonban kellett egy olyan borász, aki maga is erősen ambicionálta egy különlegesség elkészítését.

A 2020-as évjárat optimálisnak tűnt egy ilyen kísérlet számára. Erős terméskorlátozással 1,2 hektárról 5 ’ 434 kg prémium alapanyagot szüreteltünk október 5.-én. A tökéletes fenolos érettség mellett a túlérés leghalványabb jelei sem mutatkoztak. 6g / l savtartalmat és 14,5 alkoholpotenciált mutatott az analitika. Ez körülbelül egy Dél -francia syrah paramétereivel egyezik meg.

Az erjedés 23-24  °C – on ment végbe egy 50 hl-es fakádban, napi kétszer kíméletes körfejtéssel homogenizáltunk. Ennek következtében a tanninok mérsékelten oldódtak bele az alkoholos közegbe, egy közepesen vastag vörösbort kaptunk.

A tétel francia, amerikai és magyar „ medium „ pörkölésű hordókba került. A 12 hónapos részint 225, részint 500 literes kishordókban végzett érlelés a syrah jellegzetes borsos és virágos jegyeket kiemelte, emellett vaníliás és étcsokoládés aromákkal gazdagította.

Letöltés előtt külön - külön végig kóstoltuk az egyes rész – tételeket. Szigorú minőségi szortírozást és házasítási próbákat követően a kiválogatott mennyiség 2 ’ 293 palack Ars Poetica Syrah 2020 -at eredményezett.

A bor nem egy robosztus, lekváros újvilági shiraz, sokkal inkább a Rhone – völgy syrah stílusát képviseli.

arspoetica_syrah.gif

Ars Poetica Syrah 2020

Említsük meg azoknak a nagyszerű embereknek a nevét, akik előrelátásukkal és kockázatvállalásukkal - azzal, hogy a borvidéken addig idegen syrah -t már két évtizeddel ezelőtt telepítették – lehetővé tették e nagyszerű tételünk létrehozását: Róth Klára és József, valamint Nagy Zsolt.

A limitált kiadású Ars Poetica Syrah 2020 ez év május 31.-én kerül kereskedelmi forgalomba bruttó 15 ’ 000 Ft / palack áron.

E tételünk esetén is biztosítunk kedvezményes előrendelési lehetőséget:

2022. május 22. éjfélig „ early bird „ előjegyzéssel 6 palack Ars Poetica Syrah 2020 44 % -os kedvezménnyel, bruttó 50.000 Ft bruttó áron rendelhető.

***

Elérhetőségeink

Web: https://jbb.hu/

Előjegyzés: https://jbb.hu/elojegyzes/

Webshop: https://jbb.hu/borok/

Kapcsolat: https://jbb.hu/kapcsolat/

***

A Jammertal Blog cikkei és fotói szerzői jogi védelem alá esnek, a felhasználásuk engedélyköteles: jbb@jbb.hu. Copyright Jammertal Borbirtok. Minden jog fenntartva. 

Ars Poetica Syrah 2020, bor, jó magyar bor, borbolt, bor online, magyar borok, prémium bor, luxus bor, Villány, bor webshop, designer bor, designerbor, designer borok, Jammertal Borbirtok.

 

Syrah vagy shiraz, ez itt a kérdés

A syrah és shiraz genetikailag ugyanaz a szőlőfajta, viszont az elnevezés más borstílust képvisel.

A szőlőfajta eredete egykor sok vita tárgyát képezte. Sokan azt feltételezték, hogy a szicíliai Szirakuzából, mások szerint az ókori Perzsiából, Shiraz városa környékéről származott. Nota bene: a perzsa változat az ausztrál elnevezés ( melyre alább még visszatérünk ) oka. Egy teória sem vált helytállóvá.

1998-ban azonban a DNS-profil vizsgálata megállapította, hogy a szőlőfajta a mondeuse blanche és dureza keresztezéséből jött létre, de a pinot noirhoz valamint a viognierhez is közeli rokoni szálak fűzik.

shiraz_szolofurt_1.jpg

shiraz szőlőfürt

A syrah  nevet eredetileg Franciaországban használták. Shiraz nevet a szőlő Ausztráliában kapta. Később ez az elnevezés elterjedt a világon, ahol a szőlőfajtából „ ausztrál „ stílusban készítettetek vörösbort.

A „ franciás „ syrah könnyed, lágy, illatában feketegyümölcsös, áfonya szeder, valamint ibolya dominál. Legfőbb ízjegye a feketebors. Gyakran erjesztik együtt egy kis mennyiségű viognier szőlővel is.

A Rhone – völgy egyes szőlészetei még különbséget tesznek a syrah kis bogyós, koncentráltabb változata, melyet petite syrah-nak neveznek, és a nagyobb bogyójú grosse syrah között, de a tudományos szőlőleírás nem támasztja alá a különbségtételt. Gyakorlati szempontból igaz, hogy egy kisebb bogyó nagyobb szőlőhéj / szőlőhús aránnyal rendelkezik. Mivel a szín - és aromaanyagok a héj minőségétől függenek, a petit syrah elméletileg koncentráltabb borokat adhat.

szolok_a_rhone_vollgy_eszaki_reszen.jpg

szőlők a Rhone - völlgy északi részén

Nem kívánjuk kitartó olvasóinkat még jobban fárasztani, de a teljesség kedvéért el kell mondanunk: létezik még a petite sirah (i-vel, nem y-vel). A syrah és nagyon ritka peloursin keresztezéséből nemesítette Dr. Francois Durif Montpellier – ben a XIX. század végén. Charles McIver vitte el az Újvilágba az 1880 – as években, ahol durif néven is ismert. Gyakorlatilag csak az amerikai kontinensen termesztik ( északon és délen egyaránt megtalálható ), ott is főleg Kaliforniában.

petite_syrah_szolofurt.jpg

petite syrah szőlőfürt

Vissza az eredeti gondolatmenetünkhöz: az Ausztráliában hamar népszerűvé vált fajta a shiraz nevet vette fel, ugyanis az 1830 - as években Franciaországból behozva még a scyras néven volt ismert. Jól alkalmazkodott az éghajlati adottságokhoz, és a melegebb klímán vastagabb testű, alkoholosabb, érett gyümölcsöket produkáló fűszeres jellegével hamar Ausztrália legelterjedtebb szőlőfajtájává vált. A stílus kialakításában a borászok is nagy szerepet játszottak, az erjesztési és borkezelési eljárások nagyban eltérnek az európai stílustól.

Ezeken a területeken gyakran házasítják cabernet sauvignonnal is.

A syrah / shiraz elegáns, hosszan érlelhető ad. Jellegzetességei közé tartoznak az intenzív fekete gyümölcs aromák, a közepestől magasabb tanninok és a fekete-fehér bors fűszer - érzet. E fajtáról kimutatták, hogy egy rotundon nevű vegyületet tartalmaznak, amely a bor borsos aromáiért felelős.

A syrah / shiraz magas minőséget csak erős terméskorlátozással ad.

Aromáját és savasságát is gyorsan elveszítheti, ha a szüret az optimális érési szakaszon túl történik. Ez a magyarázata, hogy a gyengébb minőségű syrah / shirazok miért lehetnek laposak és túl lágyak.

Franciaország – a syrah otthona

A syrah az Észak-Rhone királynője, ahol az Hermitage izmos, mély színű borsos borai készülnek. Côte-Rôtie-ben parfümösebb, enyhén virágosabb és kifinomultabb, kis százalék viognier-vel együtt erjesztik. Termelik még Crozes-Hermitage, St - Joseph és Cornas apellációkkal is a Rhone – völgyben.

Az 1970-es évektől a syrah rendkívül népszerű lett a dél-francia borászatok körében és mára az ország harmadik számú kékszőlője. Châteauneuf-du-Pape fontos fajtája és komolyan elterjedt Languedoc-Roussillonban.

Ausztrália – shiraz hazája

Az akkoriban scyras néven ismert syrah / shiraz oltványait valószínűleg az ausztrál szőlőtermesztés atyja, James Busby vitte Ausztráliába 1832 elején. Azóta Ausztrália vezetőt fajtájává vált. Az országban találhatók a világ legrégebbi shiraz ültetvényei, néhány azon kevesek közül, amelyek túlélték a filoxérát.

A Barossa-völgyet tartják az ausztrál shiraz „lelki otthonának”, nagyrészt a Penfolds borászat ikonikus státuszának köszönhetően. A Penfolds Grange vált Ausztrália első komoly gyűjthető borává.

barossa_volgy_shiraz_ultetvenyei.jpeg

Barossa - völgy shiraz ültetvényei

penfold_grange.jpg

Penfold Grange

A trendek és stílusok preferenciáinak átalakulása után sok európai, köztük francia borászat is áttért a shiraz elnevezésre, utalva tételeik érettebb, teltebb stílusára.

***

Elérhetőségeink

Web: https://jbb.hu/

Webshop: https://jbb.hu/borok/

Kapcsolat: https://jbb.hu/kapcsolat/

***

A Jammertal Blog cikkei és fotói szerzői jogi védelem alá esnek, a felhasználásuk engedélyköteles: jbb@jbb.hu. Copyright Jammertal Borbirtok. Minden jog fenntartva. 

Bor, jó magyar bor, borbolt, bor online, magyar borok, prémium bor, luxus bor, Villány, bor webshop, designer bor, designerbor, designer borok, Jammertal Borbirtok.

Rövid visszatekintés a 2021-es évjáratra a szüret tükrében

A Jammertal Borbirtok 2021. október 30-án az utolsó cabernet sauvignon fürtök begyűjtésével befejezte az idei szüretet.

magyar_bor.JPG

Kövesdi Zsófia főborász

Szőlészeti szempontból az évjáratot kitűnőre értékeljük. Az alapvetően száraz szeptember-október (csak néhány esős napot kellett végig izgulnunk) gyönyörűen beérett kékszőlővel ajándékozott meg bennünket.

A merlot a tavaszi kötődési-virágzási időszakban jelentkező hideg miatt eleve kevesebb fürttel kezdte az évet. Ez a természetes fürtritkulás jót tett a betegségek megelőzése esetén. A szokásosnál kisebb mértékű fürt-leválogatással értük el a hektáronkénti 4 ’ 700- 5 ’ 000 kg hozamot. Harmonikus érés után magas cukorfokkal és optimális pH értékekkel szüreteltük, akárcsak a cabernet-ket.

szuret.JPG

A két cabernet fajta az inkább aszályosnak nevezhető nyár után nagyon kevés vizet vett fel a minimális őszi esők után, így kevesebb víztartalmú bogyókkal könnyebb fürtöket hozott, a töppedés legkisebb jele nélkül. Erjesztés után koncentrált bel-tartalmi értékekre számítunk.

A teljes egészében kézzel végzett szüret megterhelő volt a szőlőben és a borászatban dolgozó munkatársaink számára egyaránt. Ezúton is köszönjük helytállásukat és a legkritikusabb szemmel is minimum kiválónak minősíthető munkájukat!

designerbor.JPG

Nagy Zsolt szőlész

***

Elérhetőségeink

Web: https://jbb.hu/

Webshop: https://jbb.hu/borok/

Kapcsolat: https://jbb.hu/kapcsolat/

***

A Jammertal Blog cikkei és fotói szerzői jogi védelem alá esnek, a felhasználásuk engedélyköteles: jbb@jbb.hu. Copyright Jammertal Borbirtok. Minden jog fenntartva. 

Bor, jó magyar bor, borbolt, bor online, magyar borok, prémium bor, luxus bor, Villány, bor webshop, designer bor, designerbor, designer borok, Jammertal Borbirtok.

Dining Guide interjú dr. Szűcs Róberttel, a Jammertal Borbirtok tulajdonosával

„A világelső borunk egy óriási történet egész Villány számára” – Dining Guide interjú dr. Szűcs Róberttel, a Jammertal Borbirtok tulajdonosával

„A Jammertal Birtokon immár húsz éve készítenek borokat dr. Szűcs Róbert tulajdonos irányítása alatt. Egészen idáig a marketingzajtól szinte teljesen visszahúzódva működtek, sok tekintetben újító szemlélettel, jelentős részben külföldi piacra termelve boraikat.

A minőségpiramis csúcsáról indulva a Koh-I-Noor, Cassiopeia, Jammertal és Wunderlich címkék alatt egyaránt a birtok borait találjuk, habár a hazai kereskedelemben a Wunderlich márkán kívül elsősorban egyelőre a saját webshopjukban. A modern borászatnak egymillió palack a nominális kapacitása; óriási, 2100 négyzetméteres látogatóközpontjukba pedig egész évben várják a kíváncsi (kóstoló)vendégeket a villányi Jammertal-dűlő lankáinak lábához. A birtok nagyívű bortrezort is rejt, a 90 ezer palackos tárolóhely világklasszis ebben a mezőnyben."

Teljes cikk ide kattintva, a Dining Guide-on.

dr_szucs_robert.png

***

Elérhetőségeink

Web: https://jbb.hu/

Webshop: https://jbb.hu/borok/

Kapcsolat: https://jbb.hu/kapcsolat/

***

A Jammertal Blog cikkei és fotói szerzői jogi védelem alá esnek, a felhasználásuk engedélyköteles: jbb@jbb.hu. Copyright Jammertal Borbirtok. Minden jog fenntartva. 

Bor, jó magyar bor, borbolt, bor online, magyar borok, prémium bor, luxus bor, Villány, bor webshop, designer bor, designerbor, designer borok. Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot 2015, Concours Mondial de Bruxelles 2021 Cassiopeia Merlot 2015, Jammertal Villányi Franc 2016.

Jammertal Villányi Franc 2016 előjegyzés

A cabernet franc egy olyan világfajta, amely önállóan ritkán jelenik meg. Valószínűleg már az I. század óta termesztik, e néven azonban csak a XVII. században válik ismertté Franciaországban. Számos ismert fajta „ősapja": cabernet sauvignon, merlot és carmenere.

Bár minden kontinensen próbálkoznak vele, összességében a világon nagyon kis területet képvisel, kevesebb, mint 50’000 hektárt. Legsikerültebb borai Bordeaux-i Saint-Emilion és Pomerol vidékéről, valamint Villányból kerülnek ki.  

cabernet_franc_furt.jpg

A cabernet franc kitűnő évjáratokban és optimális érettség esetén a Villányban a világ közvetlen élvonalába tartozó tételeket képes produkálni. Emiatt érezték a borvidék résztvevői szükségesnek, hogy megalkossanak e fajtának egy külön kategóriát: a Villányi Franc -t. Legfontosabb ismérvei: 100% cabernet franc-ból készül, maximum 35 hl/ha terheléssel. Minimum egy évet tölt fahordóban és egyet palackban. A végső szót a borvidéki borbíráló bizottság mondja ki, amikor elutasítja vagy megadja egy-egy tétel számára a „Villányi Franc" minősítést.

villanyi_franc_logo.jpg

A szőlőfajta drasztikus terméskorlátozást és meleg, száraz őszt igényel. Szakmai szempontból nem tolerálja a hibát. Kishordós érlelése egészen különleges hatásokat produkálni. A kishordó saját egyedi jellege jobban alakítja a bor egyéniségét, mint a cabernet sauvignon esetében. A Villányi Franc készítése az elegancia, az egyensúly, a finomhangolás művészete.

villanyi_franc_2016_1.jpg

A jó cabernet franc egy markánsan megkülönböztethető nagy bor. Szakértők és igényes fogyasztók rendkívül magasra értékelik. Nyúlós aszaltszilva lekvár, szeder és meggy aromajegyei könnyen felismerhetőek. Cédrus, medvecukor és eukaliptusz ízhatásokat is felfedezhetünk benne egy kis odafigyeléssel.

A Jammertal Borbirtok 2016-os évjáratú Villányi Franc tétele a kiemelkedő hegyszentmártoni területeinek 20 éves tőkéin termett alapanyagából készült. Az erős terméskorlátozás és az elsősorban amerika tölgyből készült kishordókban történt 18 hónapos  érlelés egy rendkívül elegáns bort eredményezett.

az_alkotok.jpg

Az alkotók: Kövesdi Zsófia főborász és Nagy Zsolt szőlész

***

Jammertal Villányi Franc 2016 előjegyzés

A Jammertal Villányi Franc 2016 6-os kartonban 33 %-os kedvezménnyel előjegyezhető bruttó 48.000 Ft / 6 palack helyett 31.500 Ft / 6 palack áron 2021.október 31.-ig.

A megjelölt egységárak bruttó árak.
A kiszállítás ingyenes.
Kiszállítás 2021. november 1 – 7 között

Előjegyzés: onlinerendeles@jbb.hu

***

Elérhetőségeink

Web: https://jbb.hu/

Webshop: https://jbb.hu/borok/

Kapcsolat: https://jbb.hu/kapcsolat/

***

A Jammertal Blog cikkei és fotói szerzői jogi védelem alá esnek, a felhasználásuk engedélyköteles: jbb@jbb.hu. Copyright Jammertal Borbirtok. Minden jog fenntartva. 

Bor, jó magyar bor, borbolt, bor online, magyar borok, prémium bor, luxus bor, Villány, bor webshop, designer bor, designerbor, designer borok. Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot 2015, Concours Mondial de Bruxelles 2021 Cassiopeia Merlot 2015, Jammertal Villányi Franc 2016.

 

Szüreti helyzetkép Villányból 2021 szeptember végén

Kedves borbarátaink gyakran teszik fel nekünk a kérdést: „Milyen lesz az idei évjárat?"

Ami biztos, eddig optimális volt a JBB számára a stratégiai fontosságú bordói fajták (merlot és cabernet) tekintetében. Azonban még mindig az út elején járunk, az elkövetkező 5 héten dől el minden.

jammertal-borbirtok_2.jpg

A kevés csapadék, a nappali napsütés és a ködmentes éjszakai lehűlés a kezünkre játszik. Ha ez így folytatódik, nagyszerű szüretünk lesz. A szezon elején tapasztalt, az átlaghoz képest mintegy kéthetes virtuális lemaradás a jelenlegi időjárási viszonyok alapján inkább pozitívum, így ugyanis szó sem lehet idő előtti „kényszerérésről".

Eddig a korai kékszőlőket (portugieser, pinot noir) szedtük le, és elvégeztük a merlot leválogatását. A cabernet fajták „zöldválogatása" már augusztusban megtörtént. A rozénak szánt kékfrankos és zweigelt is erjesztés alatt áll.

Érzékszervi és analitikai vizsgálatok alapján arra számítunk, a jövő hét végétől elkezdhetjük a merlot szüretet. Reméljük, az anyatermészet nem kíván megtréfálni bennünket…

jammertal-borbirtok_2_1.jpg

A szüreti időszakban azonban van még egy borászati hírünk: hamarosan jelentkezünk Kövesdi Zsófia újabb burgundi tétele, az Ars Poetica Chardonnay 2020 piaci megjelenésével kapcsolatban.

Addig is szívből ajánljuk az „indián nyár" már csípősebb estéire test- és lélekmelengető csodának az Ars Poetica Pinot Noir 2017 tételünket.

Webshop: https://jbb.hu/termek/ars-poetica-pinot-noir-2017/

jammertal-borbirtok_3.jpg

***

Elérhetőségeink

Web: https://jbb.hu/

Webshop: https://jbb.hu/borok/

Kapcsolat: https://jbb.hu/kapcsolat/

***

A Jammertal Blog cikkei és fotói szerzői jogi védelem alá esnek, a felhasználásuk engedélyköteles: jbb@jbb.hu. Copyright Jammertal Borbirtok. Minden jog fenntartva. 

Bor, jó magyar bor, borbolt, bor online, magyar borok, prémium bor, luxus bor, Villány, bor webshop, designer bor, designerbor, designer borok. Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot 2015, Concours Mondial de Bruxelles 2021 Cassiopeia Merlot 2015.

 

Webshopban is elérhető már a világelső Cassiopeia Merlot 2015

A luxemburgi mezőnyben abszolút győztes tételünk már elérhető webshopunkban!

Mély rubinszín, vékony gránátos széllel. Megállapodott, komplex illat: az érett fekete bogyós gyümölcsök mellett a hordós érlelés édes fűszerei és étcsokoládés aromái jelentkeznek. Ízben tartalmas, gazdag és mély; rumosmeggyet és szilvát idéz, amit szépen díszítenek a hordó fahéjas, csillagánizsos fűszerei. Bársonyosan puha, finom a tannin, élénk a savtartalom. Telt, testes, lecsengése hosszan elkísér.

A Concours Mondial de Bruxelles 2021 bor világversenyen birtokunk Cassiopeia Merlot 2015 tétele kapta az összes beküldött vörösbor közül a legmagasabb értékelési pontszámot, ezzel elnyerte a Grand Gold Medal Revelation Red Wine címet. 

A tétel kényelmesen megrendelhető a webshopunkból:

https://jbb.hu/termek/cassiopeia-merlot-2015/

cassiopeia-merlot-2015.jpg

 

***

Elérhetőségeink

Web: https://jbb.hu/

Előjegyzés: https://jbb.hu/concours-dijnyertes-borok-elojegyzes/

Webshop: https://jbb.hu/borok/

Kapcsolat: https://jbb.hu/kapcsolat/

***

A Jammertal Blog cikkei és fotói szerzői jogi védelem alá esnek, a felhasználásuk engedélyköteles: jbb@jbb.hu. Copyright Jammertal Borbirtok. Minden jog fenntartva. 

Bor, jó magyar bor, borbolt, bor online, magyar borok, prémium bor, luxus bor, Villány, bor webshop, designer bor, designerbor, designer borok. Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot 2015, Concours Mondial de Bruxelles 2021 Cassiopeia Merlot 2015.

 

JBB jótékonysági kampány

Október 15. A látássérültek nemzetközi napja, A fehér bot napja. Szeretteink, barátaink révén érintettek vagyunk a témában, emiatt egy hónapos kampányt indítunk. Ha van kedved, csatlakozz! Kampányunk célja a látássérültek társadalmi jelenlétének erősítése a köztudatban, az ő - gyakran láthatatlan, nem evidens - problémáikra való figyelemfelhívás. Egy gondolatot ajánlunk minden kedves olvasónk figyelmébe: csak képzeld el, milyen lenne a mindennapi életed, ha nem látnál?

Vásárold meg a Jammertal Grand 2017 tételünket webshopunkból

https://jbb.hu/termek/jammertal-grand-2017/

és mi minden, 2021. szeptember 15. és október 15. között vásárolt, fent jelölt borospalack után bruttó 500 Ft-ot a Vakok Állami Intézete „Fény a Sötétben Alapítvány” részére adományozunk. Az adományozásról bizonylat is fog készülni. Egy palack ára bruttó 5990 Ft.

A jótékonyság egy olyan tett, amelyet mások helyzetének könnyítése érdekében végzünk. Adni jó! Vásárolj világszínvonalú bort és tegyél jót!

A Jammertal Borbirtok Csapata csak nemzetközileg díjazott borokat készít, kampányunk szolgálatába azt a borunkat állítjuk, amelyet több mint 1550 vásárlónk, követőnk, partnerünk kiemelten kedvencnek ítélt.

Várjuk a csatlakozásodat! A szemünk világa ritka kincs.

A szállítási költség Budapest és agglomerációja esetén 1000 Ft, nettó 15.000 Ft értékű vásárlás esetén ingyenes. 
Vidéki szállítás esetén a szállítási cím ismeretében egyedileg egyeztetünk a szállítási költség összegéről.

jammertal_4.jpeg

 

***

Elérhetőségeink

Web: https://jbb.hu/

Előjegyzés: https://jbb.hu/concours-dijnyertes-borok-elojegyzes/

Webshop: https://jbb.hu/borok/

Kapcsolat: https://jbb.hu/kapcsolat/

***

A Jammertal Blog cikkei és fotói szerzői jogi védelem alá esnek, a felhasználásuk engedélyköteles: jbb@jbb.hu. Copyright Jammertal Borbirtok. Minden jog fenntartva.

 

Bor, jó magyar bor, borbolt, bor online, magyar borok, prémium bor, luxus bor, Villány, bor webshop, designer bor, designerbor, designer borok. Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot 2015, Cassiopeia Merlot 2015. Concours Mondial de Bruxelles 2021 Cassiopeia Merlot 2015.

 

Borbarát Felmérés, nyertesek

NYERTESEK
Ma este lezajlott Borbarát Felmérésünk és egyben nyereményjátékunk sorsolása. Pótszámot is húztunk.
A nyertesek alant láthatók, akiket e-mailben is értesítünk 5 munkanapon belül és megvitatjuk az ajándékok átadásának módját.

Fődíj: 12 palack 400 Arpensis ONYX 2015
Katona Tamás


Jammertal Grand 2017, 1-1 db
Babrányi Barbara
Bélteki Béla
Biharvári Zoltán
Csekő Sándor
Gazsó Péter
Megyeri Róbert
Miklai István
Suttáné Szabó Enikő
Szabó Mariann
Szabó Zoltán
Torda Sztella
Vilmos Erika

Red Baron 2017, 1-1 db
Bodorkós-Pintér Alinka
Burik Szilárd
Dakos Klaudia
Farkas Péter
Györkös Piroska
Iaminger Bela
Petrenkó Nikolett
Rendes Béla
Sőrés Gábor
Szinger Ádám
Tompa Gabor
Vörös Patrik

Blue Bird 2016, 1-1 db
Almási Elemér
Csokor Réka
Dr Fenyvesi Mária
Katona Krisztina
Keszi Dóra
Kiss Alexandra
Németh Erika
Oláh Csaba
Oláh Sándorné
Szekér Imre
Vincze Bálint
Werli Andrea


Aki nem nyert, kérjük, ne csüggedjen. � Minden kedves játékosunk számára egy 2021. október 31-ig felhasználható kedvezményes vásárlásra jogosító vouchert szeretnénk kiküldeni. Nagyon örültünk a sok-sok hasznos véleménynek, így ezt a lehetőséget utólag találtuk ki számotokra! � Adatvédelmi okokból ezt azoknak tudjuk eljuttatni, akik a játék során használt e-mail címükről az alábbi üzenetet megküldik az onlinerendeles@jbb.hu címre:
Tárgy: Borbarát felmérés
Üzenet: Szeretném kérni a kedvezményt
Köszönjük, hogy velünk voltatok, élmény volt! �
jammertal_borbirtok_1.jpg

***

Elérhetőségeink

Web: https://jbb.hu/

Előjegyzés: https://jbb.hu/concours-dijnyertes-borok-elojegyzes/

Webshop: https://jbb.hu/borok/

Kapcsolat: https://jbb.hu/kapcsolat/

***

A Jammertal Blog cikkei és fotói szerzői jogi védelem alá esnek, a felhasználásuk engedélyköteles: jbb@jbb.hu. Copyright Jammertal Borbirtok. Minden jog fenntartva.

 

Bor, jó magyar bor, borbolt, bor online, magyar borok, prémium bor, luxus bor, Villány, bor webshop, designer bor, designerbor, designer borok. Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot 2015, Cassiopeia Merlot 2015. Concours Mondial de Bruxelles 2021 Cassiopeia Merlot 2015.

süti beállítások módosítása